Nos, a címben feltett kérdésre adott válasszal kezdeném: az, mikor a magyar futsalválogatott (kispályás focistáink csapata) a hazai rendezésű Európa-bajnokságon a kilenc honosított brazillal felálló Azerbajdzsán ellen játszik. Nézzük sorra, mi is ebben a multikultúra.

Először is, Azerbajdzsán Európa "hivatalos" határán túl, a Kaukázus déli részén fekszik, ergo földrajzilag Ázsiához tartozik.A másik egzotikum a brazilokban rejlik, akik ugye nagyon nem európaiak, de még csak nem is azeriek, úgymond "bevándorlók", nyilvánvalóan sportpolitikai megfontolásból kaptak állampolgárságot. A harmadik az, hogy mindez a kavalkád egy Európa szívében 1000 éve élő nemzettel vív párharcot annak fővárosában.

A jelenség nem egyedülálló, manapság úgy váltják a sportolók az állampolgárságot, mint a bankok a valutát, és a párhuzam mögött megbújik a gazdasági oldala is a tranzakciónak. Kirívó példát szeretnék említeni, lássunk néhány nevet a német labdarúgó-válogatott különböző korosztályaiból, akik tutira nem "árják": Mesut Özil, Kevin Kuranyi, Serdar Tasci, Cacau, Owomoyela, Asamoah, Mario Gómez, Miroslav Klose, Lukas Podolski, Aaron Hunt. Na itt aztán mindenféle származás keveredik ám! (Elég lett volna azt megemlítenem, hogy a böblingeni rendezvényen mennyi nem német nevű volt a németek között...) Németország bizony egyfajta "melting pot", olvasztótégely lett Európában a kultúrák és nemzetiségek tekintetében. A németeken kívül rengeteg példát említhetnék, manapság már nincs olyan ország, aki ne rendelkezne honosított versenyzőkkel.

Én a magam részéről nem helyeslem az ilyen tranzakciókat. Tudom, lehet túlságosan földhözragadt vagyok és elmém korlátolt ahhoz, hogy kiszabaduljon a nacionalizmus bűvköréből, de én ezt az egész globalizációt meg túlzott mértékű európai integrációt ellenzem (na, majd jön, hogy EU-ellenes szélsőjobbos vagyok...). Az EU-ban egyre inkább elveszik a nemzeti jelleg, ezt tartom legnagyobb hátrányának. Na meg a sportnak azon tendenciáját, miszerint árucikké válik a sportoló és oda megy, annak az államnak a mezét veszi fel, amelyik a legtöbet fizeti érte.

Magyarországon is van ilyen ember, egy kézilabdázó, hazánk legújabb kori potenciális árulója. A legszomorúbb, hogy ő volt a kézilabda-válogatott csapatkapitánya, most azonban minden jel szerint spanyol lesz... Nagy Lászlóról (vagy inkább Ladislao Grande?) van szó, aki eladta a hazáját a "biztos jövőért" és "családja érdekeinek szem előtt tartásáért". Na nem mintha éhhalál fenyegetné a Barcelona játékosának családját, de hát mint tudjuk, a pénz és a kapzsiság csúnya dolgokra képes. Mélységesen elítélem majd Nagy Lászlót, ha véglegesen állampolgárságot vált, és hazaárulóként fogom őt a tévé előtt köpködni, ha játszani fog. Egyik kedvencem volt, szerette az ország, sokak példaképe volt, felnéztünk rá. Lényegében már döntött is: lemondta az EB-szereplést. Itthagy minket.

Végezetül nézzük meg a honosított magyarokat: róluk csupa jó benyomásom van, a meccseiken megszakadnak a címeres mezben (sokszor jobban, mint "ősmagyar társaik...), tisztelik, becsülik, szeretik az országot. Talán a sors fintora, hogy Nagy utódja Eklemovics Nikola lett a válogatottnál, aki a délszláv háború elől menekült Magyarországra. Egy honosított magyar, aki meg fog szakadni azért, hogy minél előbb végezzünk az ausztriai EB-n. Apropó, ma 29:29-es döntetlent értünk el a franciák ellen (a vezéregyéniségük bizonyos Nicola Karabatic, elég "franciás", ugye?) a nyitómeccsen Bécsújhelyen, szinte telt ház előtt (a csarnok 80%-a magyar szurkoló volt). Néhány név zárásnak a pályára lépő magyarok közül: Puljezevics Nenad, Krivokapics Milorad, Schuh Timuzsin...